konzervatívanarchista.

morzsák és desszertek rajcsányi gellért asztalán.
Aug 15
Permalink
ka-steve:

konzervativanarchista:

mandiner:

Spanyol Robin Hood: a szegényeknek lop ételt a polgármester

Szupermarketeket rabolt ki egy spanyol város, a 2.600 fős Marinaleda polgármestere, hogy a szegények között oszthassa szét az élelmiszert. Az Irish Times cikke szerint Juan Manuel Sanchez Gordillo és hét társa összesen két alkalommal követtek el bűncselekményt, amelyek során a telepakolt bevásárlókocsikkal fizetés nélkül távoztak az élelmiszerboltokból.
„Vannak emberek, akiknek nincs mit enniük. A 21. században ez abszolút szégyen” – mondta a polgármester annak kapcsán, hogy a lopott holmit a gazdasági válság sújtotta családokhoz juttatta el. Az andalúz parlament tagjaként a polgármester védettséget élvez, de mint mondta, akár börtönbe is vonulna az ügy érdekében. Hét társát letartóztatták.
Sanchez Gordillo akciójával „a gazdasági mocsok emberi arcára” szeretné felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy Spanyolországban 2007 óta a szegénység 15 százalékkal nőtt, a lakosság negyede lett állástalan, és ezreknek kellett elhagyniuk otthonaikat.
A spanyol konzervatív kormánypárt szóvivője az üggyel kapcsolatban felszólította a tolvaj polgármestert: „nem lehet Robin Hood, vagy Nottingham seriffje”. Megjegyezte: véleménye szerint Juan Manuel Sanchez Gordillo a nyilvánosságot keresi, és ennek árát az állampolgárok fizetik meg.

Hemingway, ha élne, ilyen sztorikat találna ki.

Hm, a wikije szerint a csávó 1979 óta polgármester a falujában és létrehozott ott egy mini szocialista utópiát. o.O Note to myself: ha egyszer eljutok Spanyolországba, Marinaledát mindenképp látogassam meg.

Azért a fosztogatást a szomszéd városokban csinálja, nem otthon. A kalózpártok tökéletes arca lehetne 8)

Comments (View)

blog comments powered by Disqus